Életmódváltásért

a Dél-Alföldön Egyesület

„A hosszabb és jobb minőségű élethez a mindennapi viselkedés tartós megváltoztatása a kulcs. Ennek részeként változtatnunk kell étkezési szokásainkon és mozgáshiányos életmódunkon. A viselkedésváltozást nem adják receptre. Nekünk kell elhatároznunk.”

– vallja ezt Brian Wansink amerikai táplálkozástudományi szakértő.

Egyesületünk célja az,

hogy segítsünk a Szegeden és a megyeszékhely környékén élőknek ennek a bizonyos kulcsnak a megtalálásában. Úgy véljük, hogy az egészséges lelki, fizikai és társadalmi környezet közös érdekünk és felelősségünk, ezért programot indítottunk a közösség egészségének, életminőségének fejlesztéséért, melynek révén a gyermektől a felnőtt korosztályon át egészen az idősekig, bárki képes lesz javítani saját egészségi állapotán.

Mit nyújtunk?

Mind a magyar, mind az európai országok tekintetében igen kedvezőtlen a lakosság egészségi állapota, az elhalálozások leggyakoribb oka pedig a szív- és érrendszeri-, daganatos-, légző-, valamint emésztőrendszeri-, és mozgásszervi megbetegedés. Pedig mindez megelőzhető lenne néhány életmódbeli változtatással. Éppen ezért projektünk során elsősorban az egészséget támogató környezetet szeretnénk létrehozni.

Megelőzés

tájékoztatást nyújtunk a betegségek megelőzési lehetőségeiről

Helyes táplálkozás

segítséget nyújtunk az egészséges táplálkozás kialakításában és fenntartásában

Rendszeres mozgás

igyekszünk ösztönözni a rendszeres testmozgási rutin kialakítását

Mindenki számára lehetővé szeretnénk tenni

a legjobb egészségi állapot elérését. Olyan alapkészségek megszerzését igyekszünk támogatni, amelyek által mindenki képessé válhat életét hatékonyan irányítani, hozzájárulva azzal egy egészségesebb generáció felneveléséhez.

Járványhelyzet

A már két éve tartó járványhelyzet komoly mentálhigiénés kihívások elé állította mindannyiunkat, mégis ezeknek a problémáknak a kezelése sokszor háttérbe szorul. Ráadásul nemcsak azokat érintik, akik megfertőződtek a vírussal, hanem a teljes társadalomra kihatnak. Programunkon keresztül segítséget nyújtunk abban is, hogy milyen apró változtatásokkal lehet túllendülni a koronavírus okozta lelki, pszichés problémákon. Mindemellett pedig jó tanácsokkal szolgálunk azok számára is, akik átestek a betegségen, de még ma is post-Covid tünetekkel küzdenek.

Érdekességek a megelőzésről

Kérjen tájékoztatást

jelenlegi élethelyzetével kapcsolatban vagy ossza meg velünk céljait, hogy segíthessünk megvalósítani azokat!

2 + 1 =

Legújabb Blogbejegyzéseink

Nyári programajánló:

Teljessé vált a Balatoni Bringakör A Balatoni kerékpárút a Balaton körül húzódik, általa kerülhető meg a tó kerékpárral, ezért Balatoni bringakörútnak is nevezik, amely több kiegészítőszakasszal rendelkezik. A Balatoni kerékpárút néhol kiépített...

bővebben

Az anyák napja története

Az Anyák Napja ünneplése ma már számos országban közismert és kedvelt hagyomány. Az édesanyák tiszteletére szervezett nap azonban nem mindig volt ennyire elterjedt. A története egészen az ókori Görögországig nyúlik vissza, ahol a tavaszi megújulás...

bővebben

Ép testben ép lélek

A mentális egészségünk alapvető és fontos része egészségi állapotunknak, erről azonban néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), mely szerint az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya. A testünk nem egészséges teljes egészében, ha lélekben nem vagyunk rendben, ráadásul úgy az iskolában, a munkában, a családban sem tudunk helytállni úgy, ahogy szeretnénk.

millió ember él depresszióban világszerte!

Hazánkban pedig minden ötödik ember küzd ezzel a problémával. Ráadásul a koronavírus okozta helyzet tovább fokozta ezt, az eddig lelkileg erős embereket is megviselte a megváltozott életmód, a felboruló napi rutin miatt. Sőt, társadalmi elszigeteltséghez vezetett, ami szintén lelki problémákat idézett elő.

Azonban tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a járványhelyzetben is, és könnyebben birkózzunk meg az elénk gördülő akadályokkal. A Nemzeti Mentális Egészségügyi Szövetség szerint ennek egyik legjobb eszköze, hogy tanuljuk meg értékelni önmagunkat, vagyis legyünk tisztában a pozitív tulajdonságainkkal, amelyekből erőt meríthetünk, és csakis reális célokat tűzzünk ki magunk elé. Az önostorozás nem segít!

Továbbá vegyük körül magunkat jó emberekkel és szánjunk időt a másokon való segítésre. Kerüljük az alkoholt, a drogokat, vigyázzunk a testünkre, időnként pedig álljunk meg, csendesítsük el az elménket és relaxáljunk, meditáljunk.

A legfontosabb pedig az, hogy merjünk szakember fordulni, amikor azt érezzük, segítség kell a problémákkal való megküzdésben. A pszichológusok, a pszichiáterek, a mentálhigiénés szakemberek, az egyéni/csoportos terápiák és a lelkisegély-telefonos szolgálatok is támaszt nyújtanak. A megbélyegzés helyett a gyógyulást válasszuk!